Lévai Sándor:

 

P(h)aró-diák kön(n)y(v)e

 

Én is egy…

korházban születtem,

amin nem volt szabad

titokban nevettem.

68 év végén

dobott le a gólya,

ahol becsapódtam,

tört az ágy rugója.

Felkiáltott anyám:

normális vagy gólya!? –

erre a gyerekre

kicsi lesz a pólya.

Hogy lett volna másképp,

hisz megvolt a súlyom,

arányában most csak

„töredékét” nyúzom.

Négy kiló és harminc

dekát mért a mérleg,

máshol elég volt az

két kicsiny legénynek.

Közel az ötvenhez

nyolcvan kiló vagyok,

de szeretek élni,

s a szívem is ragyog.

Nem készülök halni

hisz e földi élet

tudom, hogy tartogat

még sok-sok szép évet.

 

                                                                         ***                           

Csúfolódni tilos!

Csak parodizálok.

Akit ez szíven üt,

bocsássa meg már most!

 

***

(FÉLRE)-VEZETŐINK FLEKKJEI

 

Hol vannak a milliárdok,

hol a nemzet álma?

Szomorúfűz hajlik arra

nem legyezőpálma.

 

Úgy viszünk ma vidámságot

ebbe az országba,

hogy bánatunkat konvertáljuk

könnyes hahotába.

 

***

         

„Száz-lépés”

 

A „száz-lépésünkkel”

tévutakra mentünk.

Álpásztorkutyákkal

kecskét legeltettünk.

Rájuk bíztuk többször

a káposztaföldet,

mint sáskajárás után…

nyoma sincs a zöldnek.

 

Luxus?adó

 

Ismét fura lapot

osztott nekünk a sors,

megint orrunk alatt

örlődött meg a bors.

 

A mi országunkban

luxus lett a nyomor,

fedélnélküliség,

és a korgó gyomor.

 

Fizetünk az „A”-ra,

fizetünk a „B”-re,

a perzselő napra

meg az égzengésre.

 

Adózunk a fűnek,

adózunk a fának,

ÁFÁ-val terhelten

köszönt ránk a bánat.

                       

Minket már a víz sem

a part felé sodor,

ez hát a mennyország

és milyen a pokol?

 

BOHÓCTÁNC

 

Én nem írattam nevem

pártok nagy könyvébe,

nálam csak az érték

volt mindig a mérce.

 

Pártoskodóinknak

nem az érték kellett,

ezért nem fértem meg

huszárjaik mellett.                 

 

Bár kérték voksomat

jobbról is, meg balról –

de engem nem húztak

soha ki a sz@rból.

 

Bizalmamat nékik

többször is megadtam –

mindig az sarcolt meg,

akire szavaztam.

 

Ezért ha még egyszer

urna’ elé állok,

a voksolás helyett

BOHÓCTÁNC-ot járok!

 

„Elkúrtuk”

 

Mottó:

Eladtuk Pannóniát

tele az erszényünk,

alvó nemzet hasába

varangyot beszélünk.

 

              ***

Boszorkányos nőcsevej

pártsablonba öntve,

éjjel-nappal hazugság

tűz a vízözönre.

 

Megcsináljuk azért is –

a nemjóját néki,

ha elcsesszük az sem baj,

nincs ki számon kéri!

 

Húzzunk bele elvtársak!

„Rabjai a Földnek”!

Csak egy frappáns szöveg kell,

s újra hanyatt dőlnek.

 

Húzzunk bele még egyszer,

csak most, utoljára,

borítsuk a gyászleplet

a magyar hazára!

 

Színleljük, hogy az igát

szorgalmasan húztuk,

s etessük meg a magyart,

hogy ezt jól „elkúrtuk”!

 

Bigyó

(2009.)

 

Kiborulni látszik

az MSZP-s bigyó,

kiömlött belőle

a rút barna „indigó”.

 

Csúnyás lett a padló

sokan beleléptek,

ott is nyomot hagytak

hová csak benéztek.

 

Tekergős utakon

bűzlő barna nyomok,

nem segít már azon

sem víz, sem a homok.

 

Porig fel kell szedni

azt az útalapot

amelyen e csürhe

végigballaghatott.

 

BeKellVallani!!!

 

Bele Kúszott a pénz a Varázsdobozba

Legény legyen talpán aki elkobozza,

Csiribí-csiribá, egy kis hókusz-pókusz

Üldözheti azt már Tények meg a Fókusz.

 

Papolhatunk azon ötöt, hatot, hetet

Majd drágábban vesszünk jegyet meg bérletet.

Halottnak a puszi minden herce-hurca,

Mágus Miklós bácsi nem a bugris Gyurka.

 

RendHagyó Miklós bá nem lóg ki a sorbúl’

Mert az ereiben mágikus vér csordul,

Szépen eltüntette, nyoma sincs a lének

Aligha nem nézett bennünket verébnek.

 

Ne félj Miklós bácsi, úgysem mész börtönbe

Hiszen csak egy magyar céget tettél tönkre.

Nincs itt arra törvény, nincs semmilyen paktus,

Majd csak annyit mondunk: A fenébe! Basszus!

 

Ennél nagyobb sz@r is lesz még e nemzeten,

Leolvadni való van még  a jéghegyen.

BKV-s mosolyunk az arcunkra fagyó,

Ennyit felejtett itt a semmit nemHagyó.

 

Az amnéziás

(2010. május)

 

Mottó:

Innen-onnan csurrant-cseppent

közben a szeme sem rebbent,

ide-oda elkeverte.

Amnéziában szenvedne?

 

              ****

Jaj de trükkös ez a Wiest!

Jól elkutyulta a pízt’

és már el is felejtette

azt sem tudja hová tette,

de még azt sem miért kapta

csak a tortát kiharapta

kissé meg is hízott tőle

csakúgy dagad a bendője.

 

Mint Rodolfo a színpadon

mágiázott az asztalon.

Nyuszi füle, macska farka

zűr-zavarba csűr-csavarta,

szedte-vette, teremtette

azóta meg nem kereste.

Talán meg van valahol,

Offshore cégben zakatol?       

 

Megint holtvágányon járunk

kígyót-békát ordibálunk,

mentelmi jog mögé bújva

ez is minket bosszant újra,

hiszen ő szent, sérthetetlen

ilyen jogi környezetben.

Belebotlik a szavába

mégis röhög a markába.

 

Még ha börtönbe is menne

magának ott „nyarat venne”.

szanatór-börtönnel’ áldva

állam pénzén megkajálna,

ide-oda ki-be járna

mintha be sem lenne zárva.

Énekelve: Szabad madár

hova vágyik csak oda száll!

 

vagy:    

Házi őrizetbe vennék,

kényeztetnék punnyadt testét

híradóban mutogatnák

pár hét után békén hagynák,

élhetne mint hal a vízben

dúskálhatna a sok pízben’.    

Kenőpénzek töredékén,

úgyis ő nevet a végén!

 

Nyugdíjra hangolva

(2011)

 

Saját kényük-kedvük szerint ide-oda rakják,

jobbra-balra toszigálják, csűrik-csavargatják

minden egyes gondolattal faragnak belőle,

mindig kettőt lépnek hátra, s csak egyet előre.

 

Itt a nyugdíj, hol a nyugdíj jaj de régen játsszák,

össze-vissza huzigálják, mint ökör a jármát.

Kik megérik a nyugdíjat epekedve nézik:

diót raknak a gombócra, vagy csak száraz prézlit.

 

Mind azt várják, hogy majd egyszer             talán jobb lesz nékik,

de a sivár valóságot könnyes szemmel nézik.

Addig amíg Pilátusok számolják a pénzed,

még a szerény tizednél is kevesebb jut néked.

 

Nem segít az osztás-szorzás, kár az idő rája’

mert mire ezt kiszámolod toll nő a fejfádra.

Jobb ha végre belenyugszol, a te nyugdíjad ármány,

ami néha csurran-cseppen az meg „potya zsákmány”.

 

Akármivel bolondíthat a hatalom téged,

mert másoknak robotolhatsz             harminc-negyven évet.

Mindhiába roskadozik munka alatt vállad,

mert ha csak a nyugdíjt várod felkopik az állad.

 

Pavel

 

Hejh, hogy megint mi a fene             került napvilágra,

„gyöngybetűkkel” íródott a mi Pavelünk álma.

„Intelligens” tanácsadó, „intelligens” körbe –

olyan ívet vett a pénzünk mint a szinusz görbe.

 

Bizony nem csak ő piszkított ebbe a kosárba,

hiszen van egy másik oldal ki a cechet állta.

Rafináltos’ észjárásuk meg nem erőltették,

de a lóvét apródonként ki-ki csipegették.

 

Csupa okos dolgokat írt ez a Pavel bácsi,

csak a pénzre nem mondta azt sohasem, hogy ácsi.

Szemrebbenés nélkül tette a forintot zsebre,

nem pocsékolt több időt rá mint az egyszeregyre.

 

Amióta megszületett ez volt a mottója:        

„Kicsi tálba kicsi leves” – így hozta a gólya.

Azt gondolta: „Ez a kis pénz nem fog hiányozni.”               

El is kezdte szorgalmasan, csendben elorozni.

 

Tudjuk, minden ferde mese úgy megy feledésbe,

hogy a végén a fődisznó nevet rá a késre.

Ez is úgy lesz, hogy hiába fújunk a Pávelnek,

mert a lének addigra már régen alávernek.

 

Mindhiába kapirgálunk, kutatunk utána,

mert a suska sírgödörje’ rég meg van már ásva.

Itt a zseton – hol a zseton, csodás ez a játék,

csak az adófizetőknek keserű ajándék.

 

Na, de vajon valós személy? Létezik e Pável?

Vagy egy fantom, agyszülemény aki minket átver?

Talán nem is kívülről jött, csak a helyzet szülte,

ez az ügy is, mint a többi:ködbe rejlő, szürke.

                                                                      

Bűvös X-ek

 

Mindegy merre hajlasz

úgy sincs választásod,

akárhová X-elsz

a sírgödröd ásod –

szép meseerdőben

mézeskalács kunyhó

akárhogy kopogtatsz

nem nyílik az ajtó.

 

Egy tavaszi napon

ott sétáltam én is,

mézeskalácsból volt

még a kerítés is –

ablakához érve

be is kukucskáltam

azt láttam, hogy ott bent

mézesmadzag gyár van.

 

Hiába is talpalsz,

ha van is kérésed,

nem gyártanak ott mást…

csak madzagot néked –

jól megkenik mézzel,

csorogjon a nyálad

hiszen úgy is látják,

hogy tollas a hátad.

 

Egy húron pendülve

úgy járnak körtáncot,

hogy nem látod abból

csak a délibábot –

bizony a délibáb

igen csalfa céda,

tele erszényéből

sem jut neked préda.

                  

Ezer kéz kotorász

már abban a tálban,

amelynél azt hitted

sorba állhatsz bátran –

te csak addig kellesz

míg a reményt látod,

mert a remény által

fizeted a sápot.

 

Majd ha a remény is

magadra hagy téged

és a szemed előtt

elrepült az élet –

rájössz, hogy az X is

nem más csak egy maszlag

könnyes szemmel nézed,

hogy téged át……vertek.

 

VALÓSÁG?SHOW-k GYÖNGYEI

 

„Szeretem a testem”

 

jaj de szégyenlősen

járom a világot

hányok önmagamtól 

ha tükör elé állok

könnyzuhatag fürdet

engem minden este

undorodom nézni

ilyen punnyadt testre

de a kameráknak

bátran levetkőzök

ország-világ előtt

önbizalmat főzök

mutogatom magam

fűnek meg a fának

így formál belőlem

„bombanőt” a bánat

kitárulkozom az

egész világ előtt

majd meg bánom akkor

ha fejem lágya benőtt

 

„Csillag születik”

 

csillagok születnek

hulló csillagok

önbizalmuk fénye

túlzottan ragyog

megsínyli hangjukat

a zöldellő határ

s versenyre kel vélük

a berekedt szamár

hol hallatják daluk

elhervad a virág

gúnyt űzve belőlük

röhög a fél világ

sajnos ez is része

lett a főműsornak

nevezhetnék talán

zöldpaprika-shownak.

 

VELEM IS TÖRTÉNNEK …..

 

Csak könnyített

 

Kismadár ült a fán

pont a fejem fölött,    

sárgászöld pecsétet

a vállamra bökött.

 

Ahogy gyertyaviasz

fröccsen hideg kövön,

úgy terült szét rajtam…

még most is röhögöm.

 

Csapott a szárnyával

s tovaröppent lazán,

minek hibáztatnám…

csak könnyített magán.

 

Talán szerencsét hoz

 

Menet közben sajnos

nem az utat néztem,

aszfaltrét közepén

képlékenyre léptem.

      

Kutyakrémes lábbal

víztócsát keresve,

tárgyalásra mentem…

kissé már sietve.

 

Kávézó közepén

helyfoglalás után,

szagokkal nem spórolt

a kedves „kiskutyám”.

 

Friss kávé illatát

földig lealázva,

győzedelmes táncát

fölényesen járta.

 

Talán szerencsét hoz –

gondoltam magamban,

vagy netán a sorstól

még egy pofont kaptam?

 

Gyanútlanul

 

Belvárosi utcán

gyanútlanul jártam,

alig léptem párat

máris ráhibáztam.

 

Árván hagyott kupac

partnerre vadászott,

balos cipőm talpán

megtapadni látszott.

 

Szaga is volt néki,

„enyhén” pocsék fajta –

szende járó-kelők

jót röhögtek rajta.

 

HÁLÓSZOBÁKBA

 

 

KIZÁRÓLAG FELNŐTTEKNEK

(erotikus paródia)

 

János vitéz (részlet) – ahogy valójában történt vala’

 

     Mesélő:           Egyszer volt, hol nem volt,          

                            valahol ott, távol

                            olyan eset történt,

                            mely történhet bárhol.

 

                            Szép Iluska elment

                            a patakhoz mosni,

                            nem volt rajta bugyi,

                            s nem volt lábán zokni.

 

     Patakparton…       Ilus a ruhákat

                            a patakba dobta,

                            gondolta - a sodrás

                            magától kimossa.

 

                                   ***

                            Egy szem lyánya volt ő

                            gonosz mostohának,

                            mivel nem szerette –

                            használta szolgának.

 

                            Még a zokniját is

                            kimosatta véle,

                            mikor hat hét után

                            levetette végre.

             

  ***

                            Amint ott hajlongott

                            lába közé nézve,

                            tekintete rálelt

                            egy délceg legényre.

 

                            Kukorica Jancsi

                            volt az kire nézett,

                            ki a zöld pázsiton

                            vígan heverészett.

 

                            Égett annak szíve,

                            de nem a napmelegtől,

                            meglátta a leányt,

                            ki most jött keletről.

 

                            Formás a hátsója,

                            gömbölyded a melle,

                            patak parton ülve

                            hát ennél több kell-e?

 

                            Jancsi életének

                            most van a deleje,

                            tombol az ölében

                            hét orkán ereje.

 

                            Felfeslik szívében

                            Ámori értelem

                            és ez hímtagjában

                            egyre több vért terem.

 

                                   ***

                            Megszólítá’ vala

                            Jancsi a leányzót,

                            Jancsi vagyok – most te

                            mondj magadról pár szót!

 

     Iluska:             Ilonának hívnak,

                            Ilusnak becéznek,

                            formásak lábaim,

                            melleim is szépek.

 

                            Nem mutathatom meg

                            mert vár a mostohám

                            és közben elvinné

                            a sodrás a ruhám.

 

                            Itt kell, hogy maradjak

                            patak szélén állva,

                            amíg a ruhákat

                            víz sodrása rázza.

 

     Jancsi:            Gyere inkább Ilus,

                            boldog lehetsz vélem,

                            meglovagolhatod

                            legszebb telivérem.

 

                            Gyere el énhozzám

                            szerény hajlékomba, 

     Mesélő:                      (mely egy fűzfa lombja)

                            amíg meg nem görbül

                            Ámor büszke botja!

 

                            Vesd le ruhácskádat

                            én is úgy lássalak,

                            ahogy ébredéskor

                            láthatod magadat!

 

                            Csókold a testemet,

                            ülj ide ölembe,

                            ne félj, itt mostohád

                            nem jön veled szembe.

 

                            Megóvlak mindentől,

                            vitézi a kardom,

                            nincs délcegebb legény

                            sem itt, sem túlparton.

 

     Iluska:             Óh… te Jancsi, szentem

                            mit nem mondasz nékem,

                            mért vennéd el tőlem

                            féltett büszkeségem?

 

                            Miért tágítanád

                            lányos értelmemet?

                            Inkább fogom magam,

                            rögvest hazamegyek.

 

     Jancsi:            Ne menj még szerelmem,

                            ne félj édes szentem,

                            volt már másik lyány is

                            akit én felkentem.

 

                            Ő sem veszett bele

                            egy kis szerelembe,

                            nem temették őt sem

                            pokoli verembe.

 

                            Bátran lépj be hozzám,

                            megmutatom néked,

                            mire tested vágyik,

                            amire megérett.

 

     Iluska:             Jancsim, édes szentem

                            olyan szép beszéded,

                            ellenállni neked

                            pokol szülte vétek.

 

                            Levetem ruhámat,

                            néked adom testem,

                            hátha megtalálom

                            azt amit kerestem.

 

     Jancsi:            Bizony megtalálod

                            gondoskodom róla,

                            táncol már a kardom,

                            s nő a libidója.

 

                            El is rejtem gyorsan

                            bársonyhüvelyedbe,

                            megforgatom benne

                            tövig beeresztve.

 

                            Kéjes nyöszörgését

                            mindvégig kihallom,

                            bársonyos tokjában

                            könnyebbül a kardom.

 

  ***

                            Édes kis Iluskám,

                            drága kis violám,

                            mond meg most őszintén

                             haragszol-e reám?

 

     Iluska:             Dehogyis haragszom,

                            hogy is haragudnék,

                            nélküled most otthon

                            díványon aludnék.

 

                            Nem pezsegne vérem

                            Ámor hős botjától,

                            nem borítana el

                            a vénuszi mámor.

 

                            Boldog vagyok Jancsi

                            Isten lássa lelkem,

                            hogy paripán ültem

                            nem egy csupasz nyergen,

 

                            hogy szőrén ültem meg

                            én a telivéred,

                            s ettől kicsit lehűlt

                            a túlhevült véred.

 

     Jancsi:            Mond ki szép Iluskám,

                            maradt e még álmod

                            amit jáde rudam

                            valóra nem váltott?

 

     Iluska:             Maradt Jancsi, maradt

                            de tegyük holnapra,

                            hiszen a gyönyörtől

                            el vagyok zsibbadva.

 

                            Holnap új erővel

                            pezsdül fel a vérem

                            és akkor kardodat

                            másik tokba kérem.

 

                            Kitárom ajkamat,

                            érezhesd garatom,

                            Ámor csodás botját

                            nyelvemmel fogadom.     

    

                            Körbenyalogatom,

                            masszőre lesz ajkam,

                            és a csodás nedüt

                            kicsalom majd halkan.

 

                                   ***

                            Akarod e Jancsi,

                            hogy valóra váljon

                            e rég dédelgetett,

                            csodálatos álmom?

 

     Jancsi:            Hej édes Iluskám

                            már hogyne akarnám

                            nem is kell szebb pecsét

                            kardom markolatján.

 

                            Már most érzem az erőt,

                            mit holnapra szántam,

                            ne is menj a partra,

                            itt várlak az ágyban!                     

     Mesélő:                        (mely a gyep magában)

 

     Jancsi:            Várom, hogy ajkaid

                            majd koszorút fonnak,

                            erőtől duzzadó,

                            kőkemény botomnak.

 

                            Ha elfolyik nedve,

                            s ellágyul a teste,

                            erőt gyűjtünk újra,

                            s folytatjuk majd este.

 

     Mesélő:           Amit elterveztek

                            az nem maradt álom,

                            megállta a helyét

                            Jancsi is a gáton.

 

                            Majd egyszer egy percre

                            a távolba nézett,

    &nb